Új Honeywell R200C szén-monoxid vészjelzők
Megújult a magyar piacon is jól ismert Honeywell Home lakossági vészjelző család! Ennek során a korábbi X-sorozat termékeit az R200-as sorozat termékei váltották fel. Az új Honeywell R200C szén-monoxid vészjelzők 10 év élettartammal és garanciával állnak a vásárlók rendelkezésére.
A szén-monoxid keletkezése és mozgása
- CO jellemzően égés során keletkezik az olyan tüzelőberendezésekben, mint a konvektorok, kályhák, nyílt égésterű gázkazánok, vagy gáz vízmelegítők.
- A szén‐monoxid fajsúlya közel azonos a levegőjével, ezért azzal elkeveredik. Mivel tüzelőberendezésekben keletkezve a magas hőmérsékletű füstgázzal távozik, a lakótérbe jutva jellemzően először fölfelé száll
- Fürdőszobákban a magasabb páratartalom miatt jellemző áramlási irány nincs
- A vészjelző elhelyezése kritikus fontosságú lehet. Egy nem megfelelően elhelyezett szén‐monoxid vészjelző ugyanis nem tudja időben jelezni a veszélyt.
A szénmonoxid vészjelző elhelyezése
Mint azt már a fentiekben is láthattuk, számos helyen és körülmény miatt is veszélyeztetettek lehetünk, éppen ezért az alábbi helyiségekbe szénmonoxid érzékelő telepítése javasolt:
- A tüzelőberendezés környezetébe – (konyhába, nappaliba…) a mennyezethez közel, az ablak és az ajtó felső élénél magasabban történő elhelyezéssel.
A mennyezetre szerelt vészjelzőnek legalább 30 cm‐re kell lennie a falaktól, a falra szerelt vészjelzőnek pedig legalább 15 cm‐re kell lennie a mennyezettől. A vészjelzőt a potenciális forrás legközelebbi peremétől vízszintesen számított 1 m és 3 m közötti távolságra kell elhelyezni.
- Hálószobákban - alvóhelyhez a lehető legközelebb,
- Fürdőszobában - légzési magasságba, a vizes berendezéstől a lehető legtávolabb,
- Egylégterű helyiségekben (garzon, lakókocsi) – a tűzhelytől, tüzelőberendezéstől számítva a lehető legtávolabbi ponton,
- Kazánház – az ilyen típusú nem használt helyiségeknél a vészjelzőt a helyiség közelében, de azon kívül kell elhelyezni. Így könnyebben meghalljuk a jelzést.
Hová ne tegyük a berendezést?
- Zárt helyre (pl. szekrénybe, vagy függöny mögé)
- Takarásba (bútor mögé)
- Ablak, vagy ajtó mellé
- A konyhai mosogató, vagy sütő/főzőberendezés fölé
- Ventilátor, vagy egyéb szellőzőberendezés mellé
- Olyan helyre, ahol a hőmérséklet -10°C alá, vagy +40°C fölé emelkedhet, vagy ahol a nagyobb mennyiségű kosz és por eltömítheti az érzékelőt.
Az új Honeywell R200C szén-monoxid vészjelzők főbb jellemzői
- 10 év élettartam/garancia
- 48 órás riasztási memória
- IP44 besorolás, fürdőszobai elhelyezésre alkalmas
- A készülék teljes előlapja egyben a Teszt/Némítás gomb is
- Élettartam vége jelzés
- Rendkívül vékony kialakítás
- Vészjelzéskor jól látható piros színű "ALARM" felirat
- A vészjelzés elnémítható 10 percig
- A hibajelzés elnémítható 9 óráig
- Az üzemszerű működést jelző zöld "POWER" LED jelzés fényereje automatikusan elhalványul sötét fényviszonyok esetén, hogy ne legyen zavaró háló- vagy gyerekszobában történő elhelyezéskor
- Avatatlan eltávolítás ellen védett konstrukció
- Az R200C-N vészjelzők rádiófrekvenciás kapcsolattal egymással összetaníthatók így helyi hálózatban ha az egyik vészjelző jelez, úgy a rendszerbe kötött többi készülék is jelezni fog, tovább növelve az ingatlanban tartózkodók biztonságát.
Új Honeywell R200C szén-monoxid vészjelzők a Kazán Webshop kínálatában:
HONEYWELL R200C-N2 rádiófrekvenciás szén-monoxid érzékelő 10 év garanciával |